A döntési folyamat

A döntési folyamatnál a lehetséges közelítések főként a vállalat jellegéből, helyzetéből és a döntéshozók attitűdjétől függenek. Három alaptípusát különböztetjük meg:

• vállalkozói,
• adaptív,
• tervezői.

Vállalkozói megközelítés

A vállalkozói megközelítés azokra a szervezetekre jellemző, amelyeknek meghatározó szereplője a tulajdonosi és menedzseri funkciókat jórészt egy-személyben kézben tartó magánvállalkozó, az erős vezető, aki merész és kockázatos akciókat tud és akar kezdeményezni szervezete javára.

A vállalkozói közelítésnek négy fő jellemzője van:

1. A stratégiát az új lehetőségek keresése határozza meg. A vállalkozó gondolkodásának középpontjában a pozitív lehetőségek állnak, a lehetséges problémákat másodlagosként kezeli.
2. A hatalom és a felelősség egyértelműen a vállalkozó kezében összpontosul, hiányoznak a formális eljárások, nincsenek kinyilvánított, rögzített elemei a működésnek, minden a vállalkozó rendszerint nagyon is határozott (vagy legalábbis annak tűnő) elgondolásaitól függ.
3. A vállalkozói stratégiát a „nagy lépések politikája” jellemzi, bátor szembenézés a bizonytalansággal. Az üzletmenetben megvalósított ugrásszerű előrelépésekkel a nagy nyereség reményében vállalják a jelentős kockázatot.
4. A stratégia meghatározója, központi célja a növekedés. A vállalkozói teljesítménynek az üzleti vállalkozás növekedése a legegyértelműbb jelzője, a döntéshozót ez motiválja elsősorban. Felmérések sorozata mutatja, hogy a vállalkozót sokkal inkább egy vállalkozói „birodalom” kiépítése érdekli, mintsem a személyes célra felhasználható pénz.

A vállalkozó stratégiája azt a szemléletet tükrözi, hogy a környezet formálható, olyan közeg, amellyel szembe kell nézni, és amelyet uralni lehet. Ez a szemlélet az alapja a döntéshozó bátorságának.  Meg kell jegyezni, hogy ez a közelítés nem minden olyan vállalkozásra jellemző, ahol a tulajdonos és menedzser azonos – a kisvállalkozók nagy részére inkább az adaptív közelítés a jellemző.

Adaptív megközelítés

Az adaptív megközelítés azokra a szervezetekre jellemző, amelyek a döntéshozók felfogása szerint átláthatatlanul bonyolult környezetben működnek és tartózkodnak a jelentős változásoktól.

Az adaptív közelítés fő jellemzői a következők:

1. Nincsenek világosan meghatározott célok, a célrendszert az érintettek alkudozása alakítja – hol ez, hol az  „nyer” az egyes kérdésekben. A vállalat ezért célok sorozatát követi, nem törődve azzal sem, hogy ebben a magatartásban inkonzisztenciák vannak. Természetesen szó sem lehet semmiféle cél szerinti maximalizálásról (sem profit, sem növekedés, sem más) – a problémák kielégítő megoldásait keresik.
2. Az adaptív stratégiák a „kreatív megoldások” (reagálások) jellemzik a „proaktív” lehetőségekkel (a „kezdeményezéssel”) szemben, azaz a jelentkező kihívásokra adandó válaszokat (az adódó problémák megoldását) keresik az új lehetőségek felkutatása helyett.
3. Az adaptív vállalati stratégiát a kis lépések politikája jellemzi. A bonyo-ult környezetben igen nagy súlyt helyeznek a visszacsatolásra, arra törekszenek, hogy újabb és újabb döntéseikkel a korábbi biztonságos magatartással elért viszonylag stabil helyzetüktől ne távolodjanak el túlságosan. Ügyelnek arra, hogy a visszacsatolások révén lépéseik könnyen koordinálhatók legyenek.
4. A stratégiát az össze nem kapcsolódó döntések jellemzik. A sokrétű kilátásokra adott sokféle válasz nem kapcsolódik össze, a döntéshozók nem is képesek ezeket egymással összhangba hozni. A sorozatos döntések így egymástól többé-kevésbé függetlenül születnek, kevés figyelmet fordítanak a koordinációra.

Tervezői megközelítés

A tervezői megközelítés azon a feltételezésen alapul, hogy a döntéshozóknak vannak jól körülhatárolható céljai, amelyeket csak akkor érhetnek el, ha aktívan befolyásolják az eseményeket. A tervezés a döntéshozó klasszikus közgazdasági megközelítés szerinti racionális magatartását feltételezi: mérhető célok pontos megfogalmazását és az ezek elérése érdekében történő tudatos cselekvések sorozatát.

A tervezői stratégia fő jellemzőit az alábbiakban foglaljuk össze:

1. A tervezői stratégia kulcsszereplője az elemző, akinek a felsővezető közvetlen munkatársaként jelentős felelőssége van döntéselőkészítési folyamatban. Az ő szerepe, hogy ismerje és alkalmazza a tervezéshez szükséges módszertani eljárásokat.
2. A tervezés a rendszerszemléletű elemzésre épül, különösképpen a versenyző javaslatok, döntési alternatívák költség-haszon elemzésére. A formális tervezés az új alternatívák keresését és a problémamegoldást egyaránt magában foglalja, és lényege a szisztematikus módszertan alkalmazása. Ez segít a felmerülő kérdések, összefüggések strukturálásában, ami olyan lehetőségekre (pozitívakra és negatívakra egyaránt) rámutathat, amelyek ezen elemzések nélkül nem kerültek volna felszín-re.
3. A tervezői megközelítés legfőbb jellemzője a stratégia és a vele kapcsolatos döntések integrációja, a célok és eszközök egymáshoz rendelése, a pontosan meghatározott célok és a korlátozott erőforrások közötti összhang megteremtése.

A döntési folyamat – tervezői megközelítésben – lényegében tervezési folyamat, amelynek során a vállalat részletesen elemzi jelenlegi helyzetét, meghatározza a jövőre vonatkozó elképzeléseit, aspirációit, céljait, áttekinti ezek megvalósítási módjait és kiválasztja közülük azt, amelyet követni fog.